Barcelona után irány Milánó! Újabb varázslatos este vár ránk a Bajnokok Ligájában

2025. május 06. 05:54

A PSG és az Arsenal is történelmet írna idén, de az egyik már az elődöntőben kiesik. BL-beharangozó!

2025. május 06. 05:54
null

Hamarosan megtudjuk, melyik két csapat játssza a 2024–2025-ös labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjét. A Paris Saint-Germain egygólos előnyből várja hazai visszavágóját az Arsenal ellen, míg az Internazionale–FC Barcelona párharc döntetlenről folytatódik.


Megváltozott esélyek

Az elődöntők első felvonása előtt a statisztikai adatokkal foglalkozó Opta szuperszámítógépe még az Arsenalt tartotta a sorozat fő esélyesének, ám egygólos hazai vereségével visszaesett a negyedik helyre, míg a PSG diadalának esélye majdnem a duplájára nőtt.

A végső győzelemre esély az elődöntők első felvonása előtt

  • Arsenal: 31,3 százalék
  • Barcelona: 27,4 százalék
  • PSG 22,0 százalék
  • Inter 19,2 százalék

A végső győzelemre esély a visszavágók előtt

Fotó: theanalyst.com

 

Ezt is ajánljuk a témában

INTER–BARCELONA

Talán a legvérmesebb Inter-szurkolók sem gondolták volna, hogy kedvenc csapatuk három vereséggel a háta mögött az első félidő közepére kétgólos előnybe kerül Barcelonában. Márpedig ez történt: a milánóiak már fél perc elteltével vezettek, aztán a 21. percben 0–2 állt az eredményjelzőn. A katalánok viszont még a szünet előtt visszajöttek és egyenlítettek, a második játékrész pedig egy újabb gólváltást hozott. A két együttes nagyon magas színvonalú, Bajnokok Ligája-elődöntőhöz méltó meccsen végzett 3–3-ra.

Mindkét gárda győzelemmel hangolt a visszavágóra. Az Inter nyerni tudott a bajnokságban, és ezzel két vesztes Serie A-találkozó után szerzett ismét pontot. Ám így is a vége előtt hárompontos hátrányban van az éllovas Napolival szemben, amely már csak a tabella alsó felébe tartozó csapatokkal találkozik, így elég jó esély van arra, hogy az élen is marad. Simone Inzaghi a Verona ellen a Barcelona elleni első meccshez képest csak Yann Bissecket hagyta bent a kezdőcsapatban, a többiek így pihenhettek.

Az Inter nemrég még a triplázásról is álmodozhatott, most viszont már az is nagy meglepetés lenne, ha egy trófeát is szerezne. A bajnokságban visszacsúszott a második helyre, és nincs a kezében a sorsa, míg az Olasz Kupából kiesett, az elődöntőben az AC Milan búcsúztatta. Így tehát már csak a BL maradt, amelyben előbb a Barcát, aztán a Paris Saint-Germaint vagy az Arsenal kellene felülmúlnia.

Az első mérkőzésen sérülés miatt lecserélt Lautaro Martínez és Benjamin Pavard is a csapattal edzett hétfőn


A 26 éves Alessandro Bastoni szerint Lamine Yamal a legjobb játékos, aki ellen valaha is játszott


A Barcelona is meglehetősen tartalékosan nyert, a gárda idegenben a sereghajtó és biztosan kieső Nikitscher Tamást foglalkoztató Valladolidot győzte le 2–1-re. Hansi Flick vezetőedző összesen kilenc helyen változtatott az Inter elleni kezdőhöz képest, csak Pedri és Gerard Martin kezdett ismét, viszont Lamine Yamal csereként így is több mint egy félidőt játszott. A hétfői tesztek eredményeként aztán kiderült, hogy a sérüléssel bajlódó Alejandro Baldé biztosan kihagyja a visszavágót, annak viszont nagyon örülhetnek a drukkerek, hogy Robert Lewandowski felépült combhajlító sérüléséből, így ismét bevetésre kész, ám még csak csereként.


A Barcelona 2015-ös diadala után próbál ismét fináléba jutni, míg az Inter két éve szerepelt BL-döntőben, viszont nyernie legutóbb 2010-ben sikerült, akkor ráadásul a négy között éppen a katalánokat búcsúztatta. Mivel a két csapat múlt heti mérkőzése őszinte futballt és hat gólt hozott, jó eséllyel a visszavágón is gólzápor lesz.

Kapcsolódó cikkek

PSG–ARSENAL

Kényelmes helyzetből várhatja a visszavágót a PSG, amely a Manchester City, a Liverpool és az Aston Villa után az Arsenal ellen is meccset tudott nyerni a mostani BL-kiírásban. A párizsiak utóbbi kettőt ki is ejtették a sorozatból, és most az Ágyúsokkal is így tennének. Mindkét együttes ugyanúgy, egy 2–1-es vereséggel hangolt a második felvonásra, ám amíg Luis Enrique Joao Neves kivételével minden Londonban kezdő emberét a pihentetés jegyében kihagyott a kezdőből, addig Mikel Arteta a legerősebb csapatát küldte fel a pályára a Kerkez Milost foglalkoztató AFC Bournemouth ellen. A PSG már bajnok, viszont a második helyen álló Arsenal még nem lazíthat Angliában, ugyanis nagy harc dúl a Bajnokok Ligája-indulást jelentő első öt helyért.

Olybá tűnik, Artetáék ismét az idény végére fogynak el, ugyanis az előző három tétmérkőzésükön két vereség mellett egy döntetlent jegyeztek, a PSG elleni első, hazai meccsen pedig lőtt gól nélkül maradtak, igaz, a helyzetek minősége alapján akár nyerhettek is volna, de Ousmane Dembélé korai találatára nem érkezett válasz. A visszavágó kapcsán annak mindenesetre örülhetnek a szurkolók, hogy az előző találkozón eltiltott Thomas Partey ismét játszhat, viszont Jurriën Timber kidőlt, míg Martin Ödegaard játéka kétséges.

A PSG-nél a legnagyobb kérdés, hogy a hajrában sérülés miatt lecserélt Dembélé tudja-e vállalni a játékot. Hétfőn már részt vehetett a csapat edzésén, így valószínűleg, igen, de nem biztos, hogy kezdőként lehet számolni vele.

Története során eddig mindkét csapat egyszer tudott bejutni a Bajnokok Ligája döntőjébe, és azt el is veszítette. Az Arsenal 2006-ban, a PSG 2020-ban finálézott, és most az egyik ismét döntőzni fog. Nagy a nyomás rajtuk, hiszen a sorozat történetében az észak-londoniak játszották le a legtöbb találkozót úgy, hogy még egyszer sem diadalmaskodtak (200). Őket pont a párizsiak követik 164-gyel.

Az Arsenalt legutóbb BL-döntőbe vezető legendás francia menedzser, Arsene Wenger a visszavágó előtt a mentális oldalra hívta fel a figyelmet. Szerinte az angoloknak abból a szempontból egyszerű dolguk van, hogy tudják, győzniük kell, nincs más út. Ám a PSG oldaláról már más a helyzet, mert a gárda dönthet úgy, hogy ezen a mérkőzésen is győzelemre játszik vagy választhatja azt a taktikát is, hogy őrzi egygólos előnyét és a kontrákra helyezkedik be, amely játékstílus egyébként távol áll tőle. Ha Enrique meccstervével nem minden játékos ért egyet, nem sikerül mindenkit maga mögé állítania, akkor a Paris Saint-Germainnek lehetnek gondjai a találkozón.

Enrique kijelentette, hogy ezt a meccset is meg szeretnék nyerni. Szerintem hazai pályán játszva és a döntő gondolatával a fejükben igen nehéz lenne passzívnak maradniuk”

– vélekedett a 75 éves szakember.

Az Opta szerint az esélyek a visszavágókra

 

Az ágrajz


Labdarúgó Bajnokok Ligája
Elődöntő, visszavágó
kedd, 21.00: Internazionale (olasz)–FC Barcelona (spanyol) (Tv: RTL)
Az első mérkőzés: 3–3

szerda, 21.00: Paris Saint-Germain (francia)–Arsenal (angol) (Tv: RTL)
Az első mérkőzés: 1–0

Fotó: Josep Lago/AFP

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!